udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Kercsó Alpár

2008. július 15.

Szondy Zoltánnak a lap július 12. számában megjelent íráshoz szólt hozzá olvasói levelében Kercsó Alpár. Szondy szerint apad az érdeklődés az anyaország történései és sorsa iránt, hiába várnak a dolgok jóra fordulása iránt. Magyarország nemcsak az erdélyi, felvidéki, vajdasági vagy éppen kárpátaljai nemzetrészektől távolodik lejtmenetben, hanem saját magától is. Attól, ami volt és attól, ami lehetett volna. Közigazgatási egységgé aszott, ahol szitokszó és szörnyű szélsőség nemzetet emlegetni. Ahol a hatalomba visszajutott elvtársak az emberek pénzét harácsolták össze. „Pártunk és kormányunk megmagyarázta, hogy a tüntetések csupán huligán randalírozások, hogy a határon túliak támogatása” a nyugdíjasok havi járandóságát veszélyezteti, olvasható a levélben. Már a vicclapokat is állami pénzből jutalmazott pártkatonák szerkesztik. Az ellenzék csendben van. A határ menti magyar települések ingatlanjait Romániából érkezett vásárlók birtokolják. /Kercsó Alpár, Békéscsaba: Echo egy távolodó országból. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 15./ Előzmény: Szondy Zoltán: Egy távolodó ország. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 12./

2008. december 18.

A Magyar Rádió sok évtizedes hagyományainak gyors „átkeresztelése” nem nyelvi szempontok miatt következett be. A rádió vezetőségének kicserélése pártpolitikai vonatkozásban megbízható káderekre, lehetővé tette nemcsak az arculat megváltoztatását az új név, a semmitmondó új szignál, az új műsorszerkezet által, de egy jól megszokott „biztos pont” felszámolását is a magyarlakta vidékeken. A hivatalos változat szerint a Kossuth rádiót modernizálni kell. A hagyomány erőssé teheti az embert, talán a társadalmat is, olyan időkben, amikor az értékek viszonylagossá válnak. A hagyományba fogódzó ember akár gondolkodhat is, nem kizárólag a készre rágott szöveget nyelheti le. Ezért a Kossuth-nóta helyére csempésznek három tökéletesen jellegtelen hangot, a magyar hazát, a magyar szabadságot sem éltetik, mely egyre inkább ellensége a haszonelvű internacionalizmusnak. Minek ma a lázító Petőfi, a forradalmár Kossuth… Bartók politikailag érdektelen, ő maradhat. A másik kettő legyen emeregy és emerkettő. Most mégis úgy tűnik, van remény. A közrádiót felügyelő kuratórium döntésére visszatérnek az eredeti elnevezésekhez. /Kercsó Alpár: A Magyar Rádió átkereszteléséről... = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék